Mi a klub?
Emberi és lelki képzés, amely a szülők nevelő munkáját szeretné segíteni, ezért az ő aktív részvételük a klub munkájában elengedhetetlen: részt vesznek a program kialakításában, illetve az egyes foglalkozások megszervezésében.
Az év folyamán néhány alkalommal találkozót, előadásokat szervezünk az édesanyák számára, ahol megoszthatják egymással a tapasztalataikat.
Személyesen foglalkozunk minden gyermekkel a tutórium keretében, hogy az egyes résztvevők a saját ütemükben fejlődhessenek, a gyakorlatban megvalósítva azt, amit a klubban tanulnak.
Az első klub – Szent Josemaría üzenetének ösztönzésére – néhány szülő és egyetemista összefogásából született meg közel 40 éve. Azóta számos országban indult el hasonló jellegű kezdeményezés, így Magyarországon is.
A vallási képzésért az Opus Dei, a Katolikus Egyház személyi prelatúrája felelős (www.opusdei.hu).
A gyermekekkel és fiatalokkal való bánásmód célkitűzései és szabályai (PDF formátum: Letöltés)